A cégről
Cégünk 1990-ben alakult, egy kb. 65 m2-es bérelt műhelyben, főként a lakosság, illetve kisebb üveg-, és asztalosipari cégek felmerülő igényeinek kielégítésére berendezkedve.
Már kezdetben is ügyfélközpontú üzletpolitikánknak köszönhetően ez a kis műhely 1995- re kicsinek bizonyult. Így elkerülhetetlen lett a fejlesztés, amely egy saját építésű 500 m2-es műhelyben és a géppark jelentős feljavításában teljesedett ki.
Kiterjedt tevékenységünknek és megnövekedett gyártókapacitásunknak köszönhetően fejlődésünk töretlen maradt.
1998-ban újabb gépesítés következett, ezáltal lehetőségünk nyílt még szélesebb körben kielégíteni a piaci igényeket.
2002 novemberében egy 2500 m2-es csarnokba költöztünk, amelyet ismét a géppark bővítése követett. Tevékenységünk elérte a mai formáját.
Mára már rendkívül széles körben gyártunk üvegipari termékeket. Több száz állandó ügyfelünk tisztel meg bizalmával. 2002-től elindult export bútoralkatrészek gyártása is (polcok, fúrt üvegajtók, ólomprofilos díszüvegek).
Hozzávetőlegesen éves 200 milliós árbevétellel rendelkezünk, ami a kb. 100 000 m2 üveg és tükör megmunkálásának, illetve a 30 fős dolgozói létszámnak is köszönhető.
Az elmúlt évek során minden energiánkat annak szenteltük, hogy az Ön és cége elvárásainak teljes mértékben, kompromisszumok nélkül megfeleljünk
Köszönjünk, hogy figyelmet szentel honlapunknak!

HU
DE
EN